Naplórészlet
Ma reggel különös élményben volt részem. Megállt az órám, nem tudtam mikor kell felkelnem. Fájt volna elmulasztanom a Szentáldozást. Sötét volt, nem tudtam kitalálni, mikor kell felkelnem. Felöltöztem, elvégeztem az elmélkedést, s elmentem a kápolnába. Minden be volt még zárva. Csend volt. Elmélyedtem az imában, főleg a betegekért. Most látom, mennyire szükségük van a betegeknek az imára. Végül kinyílt a kápolna. Elfárasztott az ima, mert nagyon kimerült voltam. Áldozás után rögtön visszatértem magányomba. Akkor megláttam az Urat, aki azt mondta: „Tudd, leányom, hogy kedves nekem szíved izzása. S ahogy te kívánsz vágyódva egyesülni velem a Szentáldozásban, úgy akarom én is neked adni teljesen magamat. Buzgalmad jutalmául (214) pihenj meg a szívemen!” Ebben a pillanatban lelkem elmerült az Ő Lényében, egyetlen Kincsemben, mint egy csepp a feneketlen óceánban. Ugyanakkor megláttam, hogy Isten az Ő nagyobb dicsőségére megenged bizonyos nehézségeket. (Napló, 826)
Ima
Jézus, gyújtsd meg a szívemet, hogy nagyobb vágyakozással és hévvel fogadjalak Téged. Eucharisztikus jelenléted legyen a jutalmam. Hadd pihenjek a szíveden. ✞