Categories
Április

Naplórészlet – Április 20.

Naplórészlet

Ma eljött hozzám az Úr, és azt mondta: „Leányom, segíts nekem lelkeket menteni! Elmész most egy haldokló bűnöshöz, s imádkozod érte az irgalmasság rózsafüzérét. Ezáltal elnyered számára a bizalmat irgalmamban, hiszen már nagyon kétségbe van esve.” (Napló, 1797).

Hirtelen egy idegen kunyhóban találtam magam, ahol egy öregember szörnyű kínok között haldoklott. Fekhelyét a síró család és sok ördög vette körül. Ahogy elkezdtem imádkozni, a sötétség szellemei sziszegve, fenyegetődzve szétszóródtak. A lélek megnyugodott, s az Úrban való teljes bizalommal elhunyt.

Abban a pillanatban a szobámban találtam magam. Nem tudom, hogyan ment végbe mindez. (Napló, 1798).

Ima

Köszönöm, Jézus, ezt az ajándékot, a haldoklók teljes bizalmát, akikért az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzuk. Jézus, te eloszlatod a démonok sokaságát, és békét hozol a megkínzott léleknek. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 19.

Naplórészlet

Ma hatalmas vihar ébresztett fel. Tombolt a szél, felhőszakadásként ömlött a zápor, s villámok csapkodtak. Imádkoztam, hogy ne okozzon nagy károkat a vihar. Erre meghallottam: „Imádkozd a rózsafüzért, amire tanítottalak, s elmúlik a vihar.” Elkezdtem imádkozni, s még a végére sem értem, hirtelen megszűnt a vihar. Még ezeket a szavakat is hallottam: „Ezzel az imával mindent elnyersz, ha az, amit kérsz, megegyezik akaratommal.” (Napló, 1731).

Ima

Köszönöm, Jézus, hogy megtanítottad nekünk az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, számos szükségünkre. Milyen csodálatos ígéreteket nyernek azok akik imádkozzák. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 18.

Naplórészlet

Ahogy rövid időre beléptem a kápolnába, így szólt hozzám az Úr: „Leányom, segíts nekem egy haldokló bűnös lelkét megmenteni! Imádkozd érte az irgalmasság rózsafüzérét, amit tanítottam neked.” Amint elkezdtem az imát, megláttam a szörnyű kínok között haldokló lelket. Őrangyala védelmezni akarta, de mintegy tehetetlen volt ennek a léleknek óriási nyomorúságával szemben. Egy sereg ördög várt már erre a lélekre. Mikor imádkoztam, megpillantottam Jézust olyan alakban, ahogy a képen ábrázolják. A szívéből jövő sugarak körülfogták a beteget, és a sötét hatalmak pánikszerűen menekültek. A beteg békésen még egy utolsót sóhajtott. Ahogy magamhoz tértem, felfogtam, milyen fontos ez az ima a haldoklók mellett. Enyhíti Isten haragját. (Napló, 1565).

Ima

Uram, Jézus, köszönöm ezt az erőteljes imát, az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, főleg a sötét erők elleni harcban. Amikor majd haldoklok, Uram, kérlek védj meg engem. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 17.

Naplórészlet

“Leányom, buzdítsd a lelkeket irgalmasságom rózsafüzérének imádkozására, amit neked adtam! Úgy tetszik nekem, hogy megadjak nekik mindent, amit ezzel az imával kérnek tőlem. A megrögzött lelkeket békével töltöm el, ha ezt az imát elmondják, és boldog lesz haláluk órája. Írd a bánatos lelkeknek! Ha látják, és beismerik súlyos vétkeiket, s meglátják teljes terjedelmében egész nyomorúságukat, ne essenek kétségbe, hanem bizalommal vessék magukat irgalmam karjaiba, mint a gyermek szerető anyja karjába. (125) Ezeknek a lelkeknek előjoguk van részvevő szívemre, s nagy irgalmamra. Mondd el nekik, hogy nem csalódik, s meg nem szégyenül egyetlen lélek sem, aki irgalmamhoz folyamodik. Különös tetszésemet lelem abban a lélekben, aki jóságomban bízik. Írd! Ha az irgalmasság rózsafüzérét a haldokló mellett imádkozzák, köztük és Atyám közt nem igazságos Bíróként, hanem irgalmas Megváltóként fogok állni.” (Napló, 1541).

Ima

Urunk, Jézus, segíts, hogy ne csak neked tetszek azzal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozom, hanem másokat is buzdítsak az imádkozására. Add, hogy minél több lélek naponta imádkozza, legfőképpen a haldoklók üdvére. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 16.

Naplórészlet

Ima alatt ezt a hangot hallottam: „Ó, milyen nagy kegyelmekben részesítem majd a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák. Irgalmam bensőjéig megindul azok iránt, akik ezt az imát imádkozzák.” (Napló, 848).

Jézus komolyan és érdeklődve hallgatta végig szívem kifakadását. Úgy tett, mintha nem tudna ezekről a dolgokról, így szabadabban szólhattam róluk. Majd így szólt az Úr: „Leányom, szíved szava kedves nekem. Az irgalmasság olvasójának imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget.” E szavak után magamra maradtam, de Isten jelenlétét állandóan éreztem lelkemben. (Napló, 929).

Ima

Uram, Jézus, növeld bennem a bizalmat irántad és a nagy kegyelmi ígéretek iránt, amiket azoknak adsz, akik az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzák. Legyen az én imám kedves előtted, és vonzza a lelkeket mind közelebb hozzád. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 15.

Naplórészlet

Midőn beléptem magányomba, meghallottam ezeket a szavakat: „Minden lelket, aki ezt a rózsafüzért imádkozza, megvédem halálos óráján, mint saját dicsőségemet. Ha mások imádkozzák egy haldokló mellett, az is elnyeri ugyanezt a bűnbocsánatot. Ha ezt (205) az imát a haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket; – Fiam fájdalmas szenvedése megindítja irgalmam mélységét.” (Napló, 811).

Ima

Urunk, Jézus, köszönöm az ígéreteket amiket azok kaptak, akik az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzák a haldoklókért. Segíts, hogy az ima által haldokló barátaink és családtagjaink üdvösségére legyünk. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 14.

Naplórészlet

Ma azt mondta nekem az Úr: „Menj a főnöknőhöz, s mondd meg neki, hogy minden nővér és gyerek imádkozza azt a rózsafüzért, amit tanítottam neked. Kilenc napig imádkozzák a kápolnában, hogy kiengeszteljék Atyámat és könyörögjék ki Isten irgalmát Lengyelország részére.” (Napló, 714).

A következő napon tizenkettő után, amint beléptem a terembe, megpillantottam egy haldoklót. Megtudtam, hogy az éjjel kezdődött meg nála az agónia. Éppen akkor, amikor imát kértek tőlem. (204) Hirtelen meghallottam lelkemben a hangot: „Imádkozd el azt a rózsafüzért, amit tanítottam néked!” Szaladtam a rózsafüzéremért, letérdeltem a haldokló mellé, s lelkem egész buzgóságával elkezdtem a rózsafüzért imádkozni érte. Hirtelen kinyitotta a szemét, s rám nézett. Még nem fejeztem be az imát, amikor csodálatos nyugalomban meghalt. (Napló, 810)

Ima

Köszönöm, Jézus ezt az erőteljes imádságot a haldoklókért. Szent Fausztina látta az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérének hatását haldokló testvérén. Távozásának teljes békéje betöltötte a termet. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 13.

Naplórészlet

Amikor egy nap a folyosón a konyhába mentem, e szavakat hallottam lelkemben: „Szüntelenül imádkozd azt a rózsafüzért, amit megtanítottam neked. Bárki, aki imádkozni fogja, halála óráján tapasztalni fogja nagy irgalmamat. A papok úgy fogják a bűnösöknek nyújtani, mint az utolsó mentőövet.[*] Ha csak egyszer is elimádkozza valaki, legyen bár a legmegátalkodottabb bűnös, elnyeri végtelen irgalmam kegyelmét. Azt akarom, hogy az egész világ megismerje irgalmamat. Felfoghatatlan kegyelmekben részesítem azokat a lelkeket, akik bizalommal vannak irgalmasságom iránt.” (Napló, 687).

Ima

Uram, Jézus, add, hogy jobban felismerjem az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérében rejlő erőt. Ima a bűnösök részére, a haldoklókért és az egész világért. Ösztönözz engem Uram, hogy fáradhatatlanul imádkozzam. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 12.

Naplórészlet

Másnap reggel, ahogy beléptem a kápolnánkba, e szavakat hallottam bensőmben: 

„Valahányszor belépsz a kápolnába, azonnal imádkozd el azt az imát, melyet tegnap tanítottam neked.” 

Amint elmondtam az imát, e szavakat hallottam: 

„Ez az ima haragom enyhítésére szolgál. Imádkozd kilenc napig a rendes olvasón a következőképpen: Először egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és Hiszekegyet imádkozz, ezután a nagy szemekre a következőket ismételd: Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért;

majd a kis szemekre: Az Ő fájdalmas kínszenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak! 

Végén háromszor ismételd e szavakat: Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk és az egész világnak!” (Napló, 476).

Ima

Köszönöm, Jézus, az erőteljes imát, amelyet nekünk adtál. Segíts nekünk abban, hogy rendszeresen használjuk nemcsak saját magunk, hanem az egész világ irgalmára is! Köszönjük azt a kegyelmi ajándékot, amely által felismerjük, hogy a világnak szüksége van irgalmadra. ✞

Categories
Április

Naplórészlet – Április 11.

Naplórészlet

A következő szavakkal kértem Istent: „Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért. Az Ő fájdalmas kínszenvedéséért irgalmazz nekünk!” (Napló, 475).

Másnap reggel, ahogy beléptem a kápolnánkba, e szavakat hallottam bensőmben: „Valahányszor belépsz a kápolnába, azonnal imádkozd el azt az imát, melyet tegnap tanítottam neked.”(Napló, 476).

Ima

Köszönöm, Uram, az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ez valóban „élni a szentmisét”, felajánlva testének és vérének, lelkének és istenségének áldozatát az Atyának – értünk és az egész világért. ✞

Secured By miniOrange