Naplórészlet
– Jézus: „Te sötétségbe merült lélek! Ne ess kétségbe, még nem veszett el minden. Kezdj el beszélgetni Istennel, aki maga a szeretet és irgalom.” – A lélek azonban süket Isten hívására és még nagyobb sötétségbe zuhan.
– Jézus újra hívja: „Lélek, halld meg irgalmas Atyád szavát!”
A lélekben ez a válasz kél: „Számomra már nincs irgalom.” Még mélyebb sötétség veszi körül. A kétségbeesés bizonyos fajtája, mely már a pokol előízét hordozza, s teljesen képtelenné teszi a lelket, hogy Istenhez közeledjen.
Jézus harmadszor is szólítja, de a lélek süket és vak marad, s keménységében és kétségbeesésében kezd megszilárdulni. Most kezdődik Isten irgalmának benső működése, s Isten a lélek mindennemű közreműködése nélkül megadja néki a végső kegyelmet. Ha a lélek ezt is elutasítja, Isten meghagyja jelen állapotában, amit a lélek maga választott örökremagának. Ez a kegyelem Jézus irgalmas Szívéből fakad. Fényével megvilágítja a lelket, aki kezdi megérteni Isten erőfeszítéseit, de Isten felé fordulása most már saját magától függ. Tudja, hogy ez számára az utolsó kegyelem, s ha a jó irányba megmozdul, még ha igen kis mértékben is – minden továbbit elvégez Isten irgalmassága.
– Jézus: „Itt irgalmam mindenhatósága működik. Áldott az a lélek, aki felhasználja ezt a kegyelmet.”
(Napló, 1486)
Ima
Jézus, a Te mindenható irgalmad hat a kétségbeesett lélekben. Adj neki továbbra is kegyelmet. ✞