Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 11.

Naplórészlet

– Jézus: „Lélek, látom, mennyire szenvedsz, hogy már nincs erőd velem beszélni sem. Ezért magam szólok hozzád. Ha szenvedéseid (86) a legnagyobbak lennének is, ne veszítsd el lelked békéjét, ne add át magad a csüggedésnek. Mondd el, ki sebezte meg a szívedet? Mondj el mindent, mindent, légy őszinte velem! Fedd fel szíved minden sebét. Mind meg fogom gyógyítani. Szenvedéseid pedig szentséged forrásaivá válnak.”

– A lélek: „Uram, szenvedéseim oly nagyok és oly sokfélék, s már oly régóta tartanak, hogy elfog a csüggedés.”

(Napló, 1487)

Ima

Jézusom, szenvedésemben felfedem szívem sebeit, hogy meggyógyítsd őket. Legyen szenvedésem megszentelődésem forrása. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 10.

Naplórészlet

– Jézus: „Mondj el mindent, gyermekem, semmit se hallgass el, mert egy szerető szív, a legjobb barátod szíve hallgat.”

„Uram! Most látom minden hálátlanságomat s a Te végtelen jóságodat. Követtél kegyelmeiddel, s én ezt semmibe vettem. Látom, hogy (85) a pokol mélye illetett volna meg, mert elfecséreltem kegyelmeidet.”

Jézus félbeszakítja a lelket: „Ne merülj el nyomorúságod részletezésébe, túl gyenge vagy, hogy erről beszélj. Inkább nézz szeretetteljes szívembe, vedd át érzelmeimet, s törekedj a csendre és alázatosságra. Másokkal szemben légy irgalmas, ahogy én is irgalmas vagyok veled. Ha azt látod, hogy gyengül az erőd, jöjj irgalmam forrásához, s erősítsd meg lelkedet, úgy nem fáradsz el utadon.”

– Lélek: „Most megértem irgalmadat, amely fényes felhőként ölel körül, s elvezet Atyám házába. Megvéd a rettenetes pokoltól, amit nem egyszer, de ezerszeresen is megérdemeltem. Ó, Uram, az egész örökkévalóság nem elég, hogy felfoghatatlan irgalmadat és könyörületedet méltón dicsérjem.”

(Napló, 1486)

Ima

Jézus, vonzd a nyomorúságuktól elnyomott lelkeket, hogy nézzék jósággal teli Szívedet. Vezesd őket az irgalom forrásához, hogy megerősítsd őket útjukon. Tanítsd őket szelídnek és alázatosnak lenni. És tanítsd meg őket irgalmasnak lenni, ahogy Te irgalmas vagy hozzájuk. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 9.

Naplórészlet

– Jézus: „Tudd meg, lélek, hogy összes bűnöd nem sebezte meg oly fájdalmasan lelkemet, mint jelen kételkedésed. Szeretetem és irgalmam ennyi erőfeszítése (84) láttán sem bízol jóságomban?”

– Lélek: „Uram! Ments meg magad, mert elpusztulok. Légy a Megváltóm! Ó, Uram, többet már nem vagyok képes elmondani, mert szegény szívem megszakad. De Te, Uram…”

Jézus nem engedi a léleknek végigmondani e szavakat. Felemeli a földről, nyomorúsága mélységéből Szíve hajlékába. Minden bűn azonnal eltűnt,377 mert a szeretet tüze elégette őket.

– Jézus: „Lélek, itt van szívem minden kincse. Végy belőle annyit, amennyire szükséged van.”

– Lélek: „Ó, Uram, érzem, eltölt kegyelmed, érzem, hogy új élet áradt belém. Mindenekelőtt szeretetedet érzem a szívemben, s ez elég nekem. Ó, Uram, az egész örökkévalóságon át dicsérni fogom irgalmad mindenhatóságát. Jóságod felbátorít, hogy szívem minden keservét elmondjam Neked.”

(Napló, 1486)

Ima

Jézus, vonzd a kétségbeesett lelkeket, hogy bízzanak benned, és ne kételkedjenek jóságodban. Oszd meg velük Szíved minden kincsét. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 8.

Naplórészlet

– Jézus: „Szívemet nagy örömmel tölti el, amikor visszatérsz hozzám. Látom, hogy nagyon gyenge vagy, ezért karjaimba veszlek, s elviszlek Atyám házába.”

– A lélek mintha feléledne. – De félelemmel telve megkérdi: „Lehetséges, hogy még van irgalom a részemre?”

– Jézus: „Gyermekem! Épp neked van jogod az irgalmamra. Engedd ezt az irgalmat hatni szegény lelkedben. Engedd be lelkedbe a kegyelem sugarait, ezek majd fényt, meleget, életet visznek bensődbe.”

– Lélek: A válaszod, kedves olvasó.

(Napló, 1486)

Ima

Jézus, ragyogtasd be az élet sugarait a kétségbeesett lelkek sötétségébe. Szólítsd az ilyen lelkeket irgalmad mélységéből. És őrizz meg, Uram, hogy soha ne féljek irgalmadhoz fordulni. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 7.

Naplórészlet

– Jézus: „Te sötétségbe merült lélek! Ne ess kétségbe, még nem veszett el minden. Kezdj el beszélgetni Istennel, aki maga a szeretet és irgalom.” – A lélek azonban süket Isten hívására és még nagyobb sötétségbe zuhan.

– Jézus újra hívja: „Lélek, halld meg irgalmas Atyád szavát!”

A lélekben ez a válasz kél: „Számomra már nincs irgalom.” Még mélyebb sötétség veszi körül. A kétségbeesés bizonyos fajtája, mely már a pokol előízét hordozza, s teljesen képtelenné teszi a lelket, hogy Istenhez közeledjen.

Jézus harmadszor is szólítja, de a lélek süket és vak marad, s keménységében és kétségbeesésében kezd megszilárdulni. Most kezdődik Isten irgalmának benső működése, s Isten a lélek mindennemű közreműködése nélkül megadja néki a végső kegyelmet. Ha a lélek ezt is elutasítja, Isten meghagyja jelen állapotában, amit a lélek maga választott örökremagának. Ez a kegyelem Jézus irgalmas Szívéből fakad. Fényével megvilágítja a lelket, aki kezdi megérteni Isten erőfeszítéseit, de Isten felé fordulása most már saját magától függ. Tudja, hogy ez számára az utolsó kegyelem, s ha a jó irányba megmozdul, még ha igen kis mértékben is – minden továbbit elvégez Isten irgalmassága.

– Jézus: „Itt irgalmam mindenhatósága működik. Áldott az a lélek, aki felhasználja ezt a kegyelmet.”

(Napló, 1486)

Ima

Jézus, a Te mindenható irgalmad hat a kétségbeesett lélekben. Adj neki továbbra is kegyelmet. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 6.

Naplórészlet

– Jézus: „Gyermekem, ne beszélj már nyomorúságodról, mert én már elfelejtettem azt. Halld, mit akarok neked mondani: Simulj sebeimhez, s meríts az élet forrásából mindent, amire a szíved vágyik. Igyál bőségesen az élet vizéből, s nem fáradsz el utadon. Nézd irgalmam fényét, s ne félj megváltásod ellenségeitől. Dicsérd irgalmamat!” (Napló, 1485)

Ima

Jézusom, közel jövök Hozzád az Oltáriszentségben, és az Élet forrásából iszom, hogy erőt kapjak utamon. Dicsőítem irgalmadat. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 5.

Naplórészlet

– Jézus: „Irgalmam nagyobb, mint nyomorúságod és az egész világ nyomorúsága. Ki tudja lemérni jóságomat? Érted jöttem a mennyből a földre. Érted engedtem, hogy felfeszítsenek a keresztre. Érted hagytam lándzsával megnyitni szentséges Szívemet. Ezzel megnyílt számodra az irgalmasság forrása. Jöjj és meríts a bizalom edényével ebből aforrásból. Egy alázatos szívet sohasem utasítok el. Nyomorúságod elmerül irgalmam mélységében. Miért vitázol velem nyomorúságodra hivatkozva? Szerezz nekem örömet azzal, hogy hozzám jössz, add nekem minden szükséged és nyomorúságod, s betöltelek kincseimmel.”

– A lélek: „Uram! Jóságod legyőzte megkövült szívemet. Bizalommal s alázattal jövök törvényszékedhez. Helyettesed keze által oldozz fel magad bűneim alól. Uram, érzem a rám áradó kegyelmeket, s a békét. Érzem, hogy teljesen átjár irgalmad, Uram. Többet bocsátasz meg nekem, mint amennyit remélni és gondolni mertem. Jóságod felülmúlja minden vágyamat. És most sok kegyelmedért hálából meghívlak szívembe. Tévelyegtem, mint egy elveszett gyermek, de Te akkor is Atyám maradtál. Sokszorozd meg bennem irgalmad, mert látod, milyen gyenge vagyok.”

(Napló, 1485)

Ima

Jézus, mutasd meg a lelkeknek, hogy irgalmasságod nagyobb a világ minden bűnénél. Vonzz minket Szentséges Szívedhez, hogy nyomorúságunk eltűnjön irgalmasságod mélyén. Könyörülj mindnyájunkon. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 4.

Naplórészlet

– Jézus: „Én vagyok az erőd, én segítlek a harcban!”

– A lélek: „Uram, felismerem szentségedet, és félek Tőled!”

– Jézus: „Miért félsz, gyermekem, az irgalmas Istentől? (80) Szentségem nem akadályoz meg, hogy irgalmas legyek hozzád. Nézd, lélek, miattad alapítottam meg a földön irgalmasságom trónusát, a tabernákulumot. Onnan akarok a szívedbe szállni. Nézd, sem őrökkel, sem kísérettel nem vettem körül magamat. Mindenkor szabad belépésed van hozzám. A nap minden percében beszélni akarok veled, hogy kegyelmeimben részesítselek.”

– A lélek: „Uram, félek, vajon bűneim nagy sokaságát mind megbocsátod-e nekem. Szorongással tölt el nyomorúságom.”

(Napló, 1485)

Ima

Jézus, érints meg minket, bűnös lelkeket. Tedd meg felénk az első lépéseket. Szükségünkben és szégyenünkben félünk közeledni Hozzád. Kérünk tehát, hogy könyörületes irgalmassággal vonj minket szerető Szívedhez. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 3.

Naplórészlet 

A Legszentebb Oltáriszentségben elrejtett Isten irgalma; az Úr hangja, aki irgalma trónjáról így szól hozzánk: „Jöjjetek hozzám, mindnyájan!”


Az irgalmas Isten beszélgetése a bűnös lélekkel

– Jézus: „Bűnös lélek, ne félj Megváltódtól! Elsőként jövök hozzád, mert tudom, hogy te nem vagy képes magadtól felemelkedni hozzám. Gyermekem, ne menekülj el Atyád elől! Kezdj el beszélgetni irgalmas Isteneddel, aki maga akarja megadni neked a feloldozás szavait s el akar árasztani kegyelmeivel. Ó, milyen értékes számomra a lelked! Tenyerembe írtalak, s mély sebként égtél a szívembe!”

– A lélek: A te válaszod.

(Napló, 1485)

Ima

Uram Jézus, jöjj hozzánk, bűnös lelkekhez. Tedd meg felénk az első lépéseket. Szükségünkben és szégyenünkben félünk közeledni Hozzád. Kérünk tehát, hogy könyörületes irgalommal vonzz minket szerető Szívedhez. ✞

Categories
December

Szent Fausztina Naplójából – December 2.

Naplórészlet 

Midőn találkoztam az Úrral, ezt mondtam (135) Neki: „Jézusom, félrevezetsz engem, megmutatod az ég nyitott kapuját, s aztán újra itt hagysz a földön.” – Az Úr azt válaszolta: „Ha az égben mostani napjaidat meglátod, örülni fogsz, s szeretnél még sok ilyet látni, amennyi csak lehetséges. Nem csodálkozom azon, leányom, hogy ezt most nem tudod megérteni, mert szívedet fájdalom és vágy járja át utánam. Éberséged tetszik nekem. Legyen elég neked az én szavam – már nem tart sokáig!” (Napló, 1787)

Ima

Jézus, vágyom arra, hogy lássam arcodat, és örüljek jelenlétednek, miközben a könnyek völgyében élek. Adj nekem bátorságot, Uram, hogy kitartóan szolgálhassak Téged, amíg haza nem hívsz, hogy veled legyek örökre. ✞

Secured By miniOrange