Categories
November

Szent Fausztina Naplójából – November 22.

Naplórészlet 

– Jézus: „Mérhetetlen értékkel bír szememben az erény legkisebb tette az által a szeretet által, amellyel hozzám ragaszkodsz. Az ilyen lélekben, amely kizárólag szeretetemből él, úgy uralkodom, mint az égben. Éjjel-nappal rajta nyugszik a szemem, s mindenkor tetszésem találom benne. Fülem (98) kérésére és szíve suttogására is hallgat, gyakran meg is előzöm kéréseit. Különlegesen szeretett gyermekem, szemem fénye, pihenj meg egy percre szívemen! Ízleld meg szeretetemet, melyet az egész örökkévalóságban élvezni fogsz.”

– A lélek: A Te válaszod, olvasó…

(Napló, 1489)

Ima

Jézusom, engedd meg, hogy szeretetből tegyek mindent, még a legkisebb tettet is. Ismerjem meg szeretetedet az örökkévalóságon át. Szíved közelében pihenek, Uram. ✞