Categories
Július

Naplórészlet – Július 3.

Naplórészlet

1934.5.11. Egyik napon kora reggel, amikor kinyitottam embereink (147) előtt a kaput, hogy kiengedjem őket, rövid időre betértem a kápolnába, hogy egyperces látogatást tegyek Jézusnál, s megújítsam napi szándékaimat. „Jézusom, ma felajánlom Neked minden fájdalmamat, önmegtagadásomat és imámat a Szentatya szándékára, hogy jóváhagyja az Irgalmasság ünnepét. Szeretnék még egy dolgot is szóvá tenni. Nagyon csodálkozom, hogy nekem az Irgalmasság ünnepéről kell beszélnem, hiszen azt mondják, hogy van már ilyenünnep. (148) Miért kell akkor erről szólni?”

Jézus válasza: „Ki tud az emberek közül erről? – Senki. Sokszor még azok se, akiknek ezt az irgalmat hirdetni és tanítani kellene az embereknek. Ezért akarom, hogy ezt a képet Húsvét utáni első vasárnapon ünnepélyesen megáldják, és nyilvánosan tiszteljék, hogy minden lélek ismerje. Mondj el a Szentatyáért egy kilencedet. Ez 33 részből álljon. Ennyiszer ismételd meg azt az imát az Irgalmassághoz, amit neked tanítottam.” (Napló, 341)

„Ó, Jézus Szívéből az irgalom forrásaként fakadó Vér és Víz, bízom Benned.” (Napló, 309)

Ima

Jézus, most, hogy az Irgalmasság Ünnepét hivatalosan is az egész Egyház ünnepévé nyilvánították, add, hogy megértsék és ünnepeljék az egész Egyházban. Az Irgalmasság Ünnepe legyen az egész világra kiárasztott irgalom áradata. A világra, amely annyira szükségét látja Isten Irgalmának! ✞

Secured By miniOrange