Categories
Július

Szent Fausztina Naplójából – Július 30.

Naplórészlet

Első péntek. Midőn kezembe vettem Az Isteni Szív Hírnöke 406 c. lapot, és Bobola András szentté avatásáról olvastam benne, egyszerre csak óriási vágy fogta el lelkem, bárcsak (37) a mi rendünknek is lenne egy szentje. Sírtam, mint egy gyermek, amiért nincs szentünk, s azt mondtam az Úrnak: „Ismerem nagylelkűségedet, de úgy látszik, hozzánk kevésbé vagy bőkezű.” Újra úgy sírtam, mint egy kisgyermek. Erre így szólt az Úr Jézus: „Ne sírj, te vagy a szent.” Hirtelen isteni világosság gyúlt a lelkemben, s megértettem milyen sokat fogok még szenvedni. Azt mondtam az Úrnak: „Hogyan lehet ez, hiszen Te egy új rendről beszéltél nekem.” Azt felelte az Úr: „Nem a te dolgod, hogy tudd, miként esik meg ez a dolog, a te dolgod csak az, hogy légy hű kegyelmeimhez, s tégy mindig úgy, ahogy erőd és az engedelmesség engedi…” (Napló, 1650)

Ima

Köszönöm, Szent Fausztina, hogy megvalósítottad az Úr szavát: Te vagy az a szent. Köszönet, Szent Fausztina, szent életedért és naplódért. ✞

Secured By miniOrange